Katona Renáta - festőművész

Olaj, akril, akvarell festmények készítése, virágkötészeti alkotások

Bemutatkozás:

Katona Renáta vagyok, 1964. május 21-én születtem, Szegeden. Gyerekkorom óta követ az alkotás szeretete. A középiskolában fazekas szakon végeztem, majd diplomát szereztem a szegedi tanárképző főiskolán rajz-földrajz szakon. Több alkotótáborban vettem részt, és kiderült számomra, hogy leginkább a festészet vonz. A későbbiekben is a kultúra, a dekorálás, a kézművesség közelében maradtam (pl. múzeumi restaurátor, régészeti rajzoló, galériás munkatárs, művésztanár és egy kreatív hobbi bolt vezetője voltam). Szeretek a tárgyaknak új külsőt és funkciót adni, egész életemben kedveltem a régi tárgyak gyűjtését és felújítását.

Vallom, hogy elkezdeni vagy folytatni egy tevékenységet, ami örömöt okoz magunknak és másoknak, soha nem késő. Aki már átélte azt, hogy létrehozott valami új dolgot az életében, az megtapasztalta az alkotással járó eufóriát és azt a különleges érzést, amikor csak a most létezik. Nem létezik idő, minden kisimul. Megszűnik a világ körülöttünk, eggyé olvadunk a teremtéssel.

Az általam használt technikák:
olaj, akril, akvarell és ezeknek a technikáknak a keverése papírra, fára, vászonra, decoupage technika, virágkötészeti alkotások, tűnemezelés




vissza a kereséshez >>





A képek rákattintással kinagyíthatók

Elérhetőségek:

Cím:

6400 Kiskunhalas, Szilády u. 31.   térkép>

Telefonszám:

06/208522431

Fax szám:

E-mail cím:

cickma@gmail.com

Weboldal(ak):